Nyílt levél Székesfehérvár polgármesteréhez

2020.04.15 12:00

Tisztelt Cser-Palkovics András Polgármester Úr!

Sajnos Magyarországon a kormány még nem jelentett be központi támogatást azok számára, akik hirtelen állásukat, és ezzel a megélhetésükhöz szükséges jövedelmüket vesztették el a járvány és a veszélyhelyzet intézkedései következtében, miközben máshol (Romániában és Csehországban például) a bérek nagy százalékát magára vállalja az állam.

Természetesen, mint a járvány elleni küzdelem minden más területén is, önkormányzati szinten már vannak ilyen helyes kezdeményezések. Ferencvárosban például "rendkívüli pandémiás járadékot" nyújt az önkormányzat azoknak a kilencedik kerületi lakosoknak, akik a járvány miatt váltak munkanélkülivé. Ezt már bejelentette Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, és erre a célra 300 millió forintot különítettek el. A segítséget április közepétől lehet igényelni.

Sajnálatos, hogy ebben a helyzetben sem a KSH, sem a Munkaügyi Közponok nem rendelkeznek adatokkal, illetve, ha rendelkeznek ezekkel, akkor nem teszik nyilvánossá adataikat!

Székesfehérvár Megyi Jogú Város felelős vezetőjeként minden székesfehérvári polgár, és minden székesfehérvári család életéért felelős, és eddigi tevékenységével bizonyította, hogy ennek szellemében, az esküjének megfelelően irányítja a város életét. Éppen ezért lenne fontos időszakosan arról is tájékoztatni a város lakóit, hogy a különleges jogrend időszakában milyen korrekt adatokkal rendelkezik ebben a témában! 
  1. Tervezi e, hogy az erre szakosodott szervek, valamint a székesfehérvári multinacionális és hazai cégek HR vezetőinek bevonásával korrekt felmérést készítsenek, sőt a helyzet kezelésére alkalmas megoldást találjanak arra az időszakra, amíg az Önhöz közelálló kormány végre felismeri, hogy megfelelő élethelyzetben tartott munkaerő nélkül a gazdaság ismétel beindítása hiú remény, ezért kormányzati megoldás is születik?

  2. Tisztában van e azzal, hogy az iskolák otthoni üzemmódra állásával, és az óvodák és bölcsődék javasolt leállásával kapcsolatosan hány ember veszítette el munkahelyét kiskorú gyermekei otthoni felügyeletének ellátása miatt?

  3. Örvendetes a fehérvári magánszemélyek és cégek adományozó kedve, és ezzel jelentős adománnyal bír a város. Tervezi e, hogy ebből és a költségvetés szociális keretéből munkabér támogatási alapot hoz létre?

  4. Felkérte e már a szociális irodát, hogy dolgozza ki a rendkívüli települési támogatás erre a célra történő igénybevételéhez szükséges eljárásokat?

  5. Vannak e elképzelései arra, hogy milyen jövedelemforrást is biztosító (nem csak önkéntes) munkahelyet tud teremteni a város cégeinek, valamint a városban települt multinacionális és hazai cégek bevonásával?

Természetesen rendszeres tájékoztatását köszönjük!

A járvány terjedésének lassítására hozott intézkedéseivel egyetértünk! A kormány és polgármester úr intézkedéseinek betartása mindannyiunk érdeke, mert csak együtt, közösen tudjuk a legoptimálisabban átvészelni a járványt. Ahogy a járvány utáni újraindulást is csak együtt leszünk képesek megvalósítani.

Együtt! 

Százezren Székesfehérvárért!

2020. április 15.

elnök